Kedves Pillangó!

Ezennel elindítok egy rovatot, melynek azt a nevet adtam, én és a kovászom.

Elsősorban önmagamnak írtam terápiás célzattal, mert rájöttem, szinte az első kenyérsütésemnél, hogy ez bizony, ha akarom, ha nem, terápia lesz. De szépen össze tudom kapcsolni a kenyérsütést olyan emberi értékekkel, amelyek szép és biztos alapot adnak az önértékelésnek, s melyre a coaching folyamataim is épülnek.

Olvassátok hát sok szeretettel!

1.rész Tisztelet

Pár héttel ezelőtt eldöntöttem elég volt a silány minőségű bolti kenyerekből, én bizony kenyeret fogok sütni, igazi vadkovászos kenyeret! Szeretnék egészséges, finom, házi pékárut az asztalra tenni. Olyat, amibe tudom, hogy csak az van benne, amit én teszek bele. Semmi kulimász, semmi tartósítószer. A kovászos kenyérhez kovászt kell készíteni.

Egyszerűnek tűnt: liszt, víz, szeretet. Ebben nem hibázhatok.

Nagy mellénnyel egyszerre kettőt indítottam, biztos, ami biztos. Egy rozskovászt és egy teljes kiőrlésűt. Szépen fejlődtek, etetgettem őket nap, mint nap. A kovász pár nap után fermentálódik, megjelennek benne a jó baktériumok, amik majd a kenyerem táplálják. A kenyerem pedig bennünket. Eljött a nap, amikor nevet kellett nekik választani, mert hát úgy szokták, és a kovász szereti. Rozskovászom neve Dürhi lett, ő olyan kis erősebb, durvább, keményebb kis kovászkezdemény volt. Kapott egy kis meleg zokni ruhát is, abban időzött két etetés között. A másik kovászom Lábi lett, őt a férjem azért nevezte el így, mert mikor reggel és este etetem a kis drágát, mindig csak a siető lépteimet hallotta, látta a konyhában. Aranyos név lett.

Aztán jött az a hír, amire egyáltalán nem számítottam.

Egyik reggel éppen Dürhi volt soron, hogy megkapja a reggeli kis liszt-víz adagját. Mikor levettem a fedőt, furcsa fehér-szürkés penész borította a felszínét, a térfogata sem növekedett. Hirtelen nem értettem, bár tudtam, hogy sajnos azonnal ki kell dobnom, nem jó baktériumok indultak el benne.

De olyan hirtelen ért ez engem.

A kovászom meghalt. Lefagytam.

Furcsa, megmagyarázhatatlan hogy honnan és miért most, de furcsa, ismerős érzések indultak el bennem. Magam sem értem, de elöntött a szégyen. Nem tudtam rá vigyázni! Ilyen hamar meghalt. Még szinte életre sem kelt! Még egy kovászt sem tudok életben tartani! Ezek a gondolatok cikáztam a fejemben és az értetlenség, tehetetlenség, hogy mit rontottam el?

Választ nem kaptam. Talán a liszt volt szennyezett, vagy nem volt elég meleg a lakásban, igazából senki nem fogja megválaszolni ezt. Ahogyan mást sem az életben. Másik kis kovászom, Lábi útnak indult, jó sok bubival. De az én hozzáállásom már más lett. Megváltozott valami.

Elkezdtem tisztelni a kovászt.

Vannak az életben olyan helyzetek, amelyek nem rajtunk múlnak. Nem minden rajtunk múlik!

Gondolhatod azt, hogy Te mindent jól csinálsz. Te mindent az előírásoknak megfelelően teszel. De nem tudsz mindent jól csinálni. Mert nem mindent Te irányítassz.

Van az a nagyobb, fentebb való erő, tudat, nevezheted istennek is, vagy univerzumnak, aki létrehozta ezt az egészet, amiben mi élünk. Aki megadja azt az első impulzust, jelet, amitől egy pici szív elkezd dobogni végül és elindul egy élet. Az életet mi leéljük, de életre kelni, szívdobbanni, életre kelteni valamit, valakit, ahhoz több kell. Elsősorban a tisztelete és elfogadása annak a nálunk valami többnek, nagyobbnak, ami irányít, életet ad és néha elvesz.

Nem minden rajtam múlik.

De próbálkozom. Nem adom fel! És ha minden próbálkozásom és gondoskodásom ellenére is mást dob az élet, hát el kell fogadni, mert mi itt a Földön, csak emberek vagyunk, nem mindenhatóak.

A kovászom tanít.

Ezt már annyi helyen hallottam, de tapasztalni egészen más. Különleges érzéseket hoz fel, ha engeded, hogy tanítson. Ez is egy formája a gyógyulásnak.

A kenyérsütés egy terápia.

Folyt.köv.

Ha egy biztonságos, szeretetteljes közösségre vágysz, lépj be csoportunkba. Itt meghallgatunk, támogatunk és együtt fejlődünk nőként, lélekben és szívben is. https://www.facebook.com/groups/1276333306731114